~1.Rész~

Reggel álmosan ébredtem. Nem aludtam valami sokat. Letrappoltam a konyhába és valami ehető után néztem. Most tudasotult bennem a tény hogy szinte üres a hűtőm. De még van remény! Hm sajt, lekvár, párizsi... nem valami fényes. Fel kéne hívni a legjobb barátomat Sam-et. Ő az egyetlen akibe képes vagyok megbízni. A találkozásunk története is elég érdekes de azt majd késöbb megtudjátok. Szerintem ha Ő nem lenne én már rég dilis lennék... Szóval mit is akartam? Ja igen felhívni Sam-et. Kicsöng.
-szia- szóltam bele vidáman ami engem is meglepett
-szia- szólt bele kómás hangon
-felébresztettelek?- kérdeztem
-áh dehogy csak éppen aludtam- mondta morcosan
-bocsi csak nincs itthon kaja és...-mondtam de félbeszakíott
-ja már értem vegyek kaját igaz?-mondta ki szándékom
-hát igen- mosolyogtam de ezt ugye Ő nem láthatta.
-1 óra és ott vagyok- tette le
Remek mit fogok csinálni 1 órán keresztűl éhenhalok? Na mindegy addig eszek egy kis sajtot. Mint az egerek komolyan mondom... Amint megettem a sajtot elnyúltam a kanapén és kapcsolgatni kezdtem. Nem volt semmi érdekes így betettem egy filmet amin szét röhögtem az agyam. Mire vége lett a filmnek csöngettek. Mentem ajtót nyitni így kettő és fél óra után... Amkor kinyitottam az ajtót egy óriási szatyor ált elöttem lábakkal. Te jó ég!
-szia beengednél elég nehéz ez a sok kaja-hallottam meg a szatyor mögűl barátnőm hangját
-szia ja persze gyere bocsi- néztem pufikabátot viselő barátnőmre. Hát igen elkell ide a kabát... bár én nem fázok. Amint beértünk bepakoltunk mindent mindenhova szóval eléggé kimerltünk. Mindketten levágódtunk a kanapéra és ekkor tudatosult bennem hogy ma még nem ettem semmit sem.
- asszem éhes vagyok- szólaltam meg
-akkor egyél valamit- mondta Sam és tekintetét végig a Tv-n tartotta. Sóhajtottam egy nagyot majd vissza indúltam a konyhába. Gyorsan összecsaptam valamit és vissza siettem a Tv-hez. Nagyban a szendvicsemet ettem mikor a mellettem ülő személy elkezdett sikitozni.
-mibajod van?- kérdeztem egy kicsit ingerűltebben mint kellet volna
-néz nézd nézz már oda- mutogatott a képernyő felé. Valami zene csatornán öt fiú egy börtön be énekelgetett




-ezek kik?- kérdeztem egy szerintem logikus kérdést
- nemtudod kik ők??- kezdett megint visítani amit a dobhártyám bánt
- nem, kéne tudnom?- szerintem ez is logikus volt
- hát a One Direction- mondta
-értem- és ezzel le is rendeztem a dolgot. Nemsokára Sam elment arra hivatkozva hogy dolga van. Bárcsak én is kijelenthetném hogy dolgom van... De ez idő alatt rájöttem hogy sokkal rosszabb ha ezen rágódok, de néha mégis jobban esik ezen agyalni mint például most. Azon hogy milyen lehet kint, hogy érezhetem a szabadságot, hogy nem kell vigyáznom hogy valami rosszat csinálok. Kíváncsi vagyok arra az érzésre amit úgy hívunk hogy szabadság. De ezek mind csak álmok. Amikor apukám meghalt azt mondta hogy egyszer megfogom tanulni kezelni ezt és hogy én is úgy élhetek korlátok nélkűl mint a többi ember. És még azt is mondta hogy higgyek az álmaimba és azok valóra válnak...  Bárcsak ez igaz lenne... Én mindig is hittem az álmaimba és hinni is fogok csak az kérdéses hogy tényleg valóra fog-e válni. Amíg így jól elvoltam a gondolataimban észre se vettem hogy egy könnycsepp lefolyik az arcomon azt az eggyet követte egy második, egy harmadik, egy negyedik és így továb. Felfutottam a szobámba és az arcomat a párnámba furva zokogtam. Nem akartam megálljt parancsolni a könnyeimnek mert tudtam hogy utána sokkal jobb lesz. Ezen gondolatok révén elaludtam....





Sziasztok!
Sajnálom hogy ilyen rövid lett ígérem legközelebb hosszabb lesz...
De ennek ellenére remélem tetszik :)